
GYIK – Virto Paradise
Általános
Hogyan korszerűsítették a CeruStop tömítéseket a titánhoz?
Az új kialakítású CeruStop tömítés bele van süllyesztve a titán héjba, ahelyett, hogy a felületen helyezkedne el. Az új kialakítás előnyei lehetővé teszik egy további ragasztóréteg és lakkozás alkalmazását a biztonságos összeszerelés érdekében. Ez szintén segít csökkenteni a kopást, mivel korlátozza a hallójárati szennyeződéssel való érintkezést. A titánhéjban lévő CeruStop tömítések ezentúl ugyanolyan tartósak lesznek élettartamuk során, mint az akrilhéj. Ez a fejlesztés mostantól a Virto Titanium MINDEN új és újragyártott rendelésére érvényes.
Mi a Biometrikus Kalibráció?
Miután a hallókészülék 1600 adatpontot azonosít az ügyfél füllenyomatán, a direkcionális válasz során figyelembe veszi, hogy milyen hatással van az ügyfél fülének anatómiai felépítése a bejövő hanghullámokra. Az eredmény precízebb, személyre szabottan kalibrált iránymikrofon-formázás, ami a direkcionális modellek esetében akár 2 dB-lel jobb direkcionalitást biztosít1.
Mi az AOV?
Az AOV minden ügyfél esetén figyelembe veszi az egyedi jellemzőket, mint az audiometriai konfiguráció, a visszacsatolás kockázata, az okklúzió valószínűsége, a közvetlen hangból származó előny vagy az alacsony frekvenciák felerősítésének szükségessége. Ezután a szabadalmaztatott formula alapján minden ügyfél számára egyedi méretű és formájú furatot készítünk. Az AOV választását minden egyéni hallókészülék megrendeléshez javasoljuk, mert belső adataink vizsgálata azt mutaja, hogy az AOV-vel készült hallókészülékeket ritkábban küldik vissza, mint a manuálisan kiválasztott furattal rendelkező hallókészülékeket.
Mennyi ideig működőképes a Virto P-312 akkumulátora?
A Virto P-312 elemeinek élettartama attól függ, hogy milyen gyakran és mennyi ideig használják a hallókészüléket média streamelésére. Egy átlagos felhasználó egy 312-es méretű elemmel 60 óráig használhatja a hallókészüléket. A számítás alapja tizenhat órányi napi viselés nyolc órányi AutoSense OS™ 3.0 használattal, négy órányi Bluetooth hangátvitellel, és négy órányi TV Connector használattal. Vezeték nélküli adattovábbítás nélkül a felhasználó 83 óráig is használhat egy 312-es méretű elemet, ami egy átlagos hallókészülék-viselő esetében nagyjából egy hétnek felel meg.
A Virto P hallókészülékek vízállóak?
A Virto P-Titanium és a Virto P-10 NW O egyaránt IP68-as besorolást kapott. Ez azt jelenti, hogy az IEC60529 szabvánnyal összhangban a tesztek során a hallókészülékeket 60 percig vizsgálták folyamatosan 1 méteres vízmélységben, valamint 8 órán keresztül porkamrában. A Virto P-312 és a Virto P-312 NW O nem kapott IP-besorolást.
Noha egyes modellek a minősítésük szerint vízállóak, a Virto Paradise hallókészülékek nem vízhatlanok, ezért azokat el kell távolítani zuhanyzást, fürdést, úszást vagy bármely más tevékenységet megelőzően, melynek során a hallókészüléket víz vagy nagyobb mennyiségű pára érheti.
Megrendelhető a Virto Paradise digitálisan szkennelt füllenyomat-fájl alapján?
Minden egyedi hallókészülék megrendelés esetén a következő fájltípusokat fogadjuk el:
.asc, .xyz, .txt, .stl, .mgx, .mdck, .gz, .mdck, .gz
A Virto P-312 rendelhető nyomógomb nélkül?
Nem. A Paradise Bluetooth-csatlakozási funkciójának használatához nyomógomb szükséges. Csak a nem vezeték nélküli Virto P modellek rendelhetők nyomógomb nélkül.
Hogyan gondoskodhatok róla, hogy az ügyfél ne módosítsa a hangerőt vagy a programokat a hallókészülék behelyezése közben?
Ha az elemajtó zárva van, a hallókészülék bekapcsolása előtt alapértelmezetten 6 másodperces késleltetés van beállítva. Ez idő alatt a nyomógomb nem működik, és a hallókészülék nem erősít fel hangot. A hallókészüléken 12 másodperces késleltetés is beállítható.
Kapcsolódás
Hogyan fogadhatók a hívások a Virto P-312 nyomógombjának használatával?
A bejövő hívásokra bármelyik hallókészüléken a nyomógomb gyors megnyomásával válaszolhat. Egy hívás elutasításához egyszerűen nyomja meg és tartsa lenyomva a nyomógombot legalább két másodpercig. Ehhez bármelyik hallókészüléken található nyomógombot használhatja.
Biztonságos, hogy Bluetooth-antenna van a fülben?
A rádiófrekvenciás energia mértéke, amelynek a test ki van téve, olyan kicsi, hogy nincsenek előrelátható kockázatok.
Hogyan aktiválható a Bluetooth-üzemmód a Virto P-312 modellben?
A Bluetooth-párosítás mód aktiválásához a Virto P-312 modellben nyissa ki, majd zárja vissza az elemajtót. A párosítási mód három percig lesz aktív.
A Virto P-312 modellen van repülési üzemmód?
Igen, a repülési üzemmód aktiválásához nyissa ki a hallókészülék elemajtaját, majd tartsa lenyomva a nyomógombot hét másodpercig az elemajtó visszazárása mellett. Repülési üzemmódban a hallókészülék rendesen működik, de nem csatlakozik, illetve nem továbbít hangot párosított Bluetooth-os készülékről. A repülési üzemmód kikapcsolásához egyszerűen nyissa fel, majd zárja vissza az elemajtót.
Mely Phonak alkalmazások kompatibilisek a Virto P-312 modellel?
A Virto P kompatibilis a myPhonak app és a myCall-to-Text app alkalmazással, továbbá több ezer, külső gyártótól származó alkalmazásból is lehet vele adatokat továbbítani.
RogerDirect™
Mekkora a RogerDirect hatótávolsága Virto P-312 készülékkel?
A hatótávolság több tényezőtől függ, például attól, hogy milyen mélyen helyezkedik el a fülben a Virto P-312, milyen RogerTM adó- és vevőkészülékeket használnak, milyen környezetben történik a hangadatátvitel a Roger eszközzel, és mennyi vezeték nélküli jel van még a területen. Kérjük, azt is vegye figyelembe, hogy a jelek falakról történő visszaverődése miatt a Roger eszközök hatótávja zárt térben nagyobb, mint szabadtéren.
Használható a RogerDirect és a Virto P-312 meglévő Roger mikrofonnal?
Igen, a Virto P-312 kompatibilis minden létező Roger mikrofonnal.
GYIK - Virto P-Titanium
A Virto P-Titanium hallókészülékek vízállóak?
Míg a Virto P-Titanium besorolása IP68, a hallókészülékek nem vízállók, ezért le kell őket venni zuhanyozás, fürdés, úszás, vagy más olyan tevékenység előtt, amely a hallókészülékeket víznek vagy túlzott nedvességnek tenné ki.
Miért érdemes használnom a Titanium FitGuide-ot a Virto Paradise Titanium megrendelésekhez?
A Titanium FitGuide (TFG) méri a hallójárat rugalmasságát. A TFG használatával a felhasználók több mint 50%-ánál átlagosan 2,5 mm2-rel diszkrétebb illesztést lehet elérni a Virto P-Titanium készülék esetében. Ezért minden Virto Titanium megrendelés esetén javasoljuk ügyfeleinknek a TFG használatával végzett mérést.
A TFG-méréseket a füllenyomatvétel előtt vagy után kell elvégezni?
A TFG-méréseket a füllenyomatvétel előtt kell elvégezni, mert a füllenyomatvétel folyamata növelheti a hallójárat érzékenységét.
Igénybe kell vennem az EasyView Otoblockot (EVOB), ha Virto P-Titanium készüléket rendelek?
Az EVOB használatával átlagosan a füllenyomat további 6 mm-éről nyerhető információ a hagyományos pamut vagy habszivacs otoblockkal3 összehasonlítva. Bár az EasyView Otoblock (EVOB) használata nem kötelező a Virto P-Titanium megrendelésekhez, ahhoz, hogy diszkrétebb hallókészüléket készíthessünk, mély füllenyomatra van szükség.
Módosíthatom a Virto P-Titanium héját saját kezűleg?
Nem. A Virto P-Titaniumot nem lehet saját kezűleg megjavítani. A készüléket minden átalakítási és javítási munkához el kell küldeni a Phonakhoz.
A Virto P-Titanium kompatibilis a Roger mikrofonokkal?
Ha a hallókészülék fel van szerelve telefontekerccsel, a Roger mikrofon a Roger MyLink segítségével csatlakoztatható.
A Virto P-Titanium beállítható a myPhonak alkalmazással?
Nem. A Virto P-Titanium nem Bluetooth-kompatibilis, és nem állítható be a myPhonak app alkalmazással.
Miért választották a titánt más anyagok helyett?
A titán 15-ször erősebb, mint az akril, így fele akkora vastagságban nyomtatható, és így is megőrzi szilárdságát. A titán héjak vékony falai 30%-kal nagyobb belső teret biztosítanak, aminek köszönhetően az IIC kisebb lehet, mint valaha, és így nagyobb furat illetve vevő is elfér. Orvosi minőségű titánt használunk, amely hasznos lehet azok számára, akik nem tolerálják az akrilhéjakat. A titánból készült egyedi héjak összeszerelésénél kis mennyiségű akril alapú ragasztót használnak, ezért továbbra is fennáll annak a kockázata, hogy az akrilra erősen allergiás személyeknél reakció léphet fel.

